Lelkek

Mezey Katalin

József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő 1943. május 30-án született Budapesten.    1967-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-népművelés szakán. 1970-től újságíró, 1970-1977 között a Népművelés, 1977-81-ben a Szovjet Irodalom, 1983-88-ban a BSZV Híradó című üzemi lap munkatársa volt. 1989-től a Széphalom Könyvműhely alapító vezetője. Ő kezdeményezte az Írók Szakszervezetének létrehozását, 1987-1992 között titkára, 1992-től 2008-ig pedig főtitkára volt. 1989 óta az Írószövetség elnökségi tagja.

Verseivel a Kilencek költőcsoport tagjaként mutatkozott be 1969-ben az Elérhetetlen föld című antológiában. Alapvetően a tradicionális versbeszédet művelő irodalmi vonulathoz tartozik, de a hagyományos és klasszikus formákat a legújabb irodalmi eredményekkel, irányokkal szintetizálja. Verseskötetei (Amíg a buszra várunk, Anyagtanulmány, Újra meg újra) és prózai művei (Zöld vadon, Élőfilm, Levelek haza) mellett drámáiból is jelent meg válogatás (A két egyforma királyfi). Szívén viseli az ifjúság nevelését és a pályán való elindítását, országos középiskolás irodalmi pályázatok szervezője, számos fiatal költő, prózaíró mentora.1993-ban József Attila-díjjal, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2001-ben az Év Könyve-díjjal, 2003-ban Artisjus-életműdíjjal jutalmazták. 2007-ben Prima-díjas lett, 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, 2012-től az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője.

*

Hatalmas megtiszteltetés a Kossuth-díj, nagyon megrendítő élmény volt, amikor értesítettek - mondta el Mezey Katalin, akit általános emberi sorskérdéseket egyedülálló módon ábrázoló prózai alkotásai, valamint nagyhatású gyermekirodalmi és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként tüntettek ki Kossuth-díjjal. Az alkotó úgy véli, hogy a díjat a Magyar Naplónál 2014-ben megjelent, Ismernek téged című kötetéért kapta meg, amelyben az elmúlt bő egy évtized elbeszéléseit, kisregényeit gyűjtötte egybe."A 2003 óta írt prózáimat tartalmazza a nyolcadik prózakötetem, mondhatjuk úgy is, hogy ez már a 21. században született írásaimnak a gyűjteménye" - fogalmazott Mezey Katalin, hozzátéve, hogy a kötet ugyan lezárt egy korszakot, azonban prózájának ezt a vonulatát folytatni szeretné."Valahol a pályakezdés élményvilágánál zárul ez a kötet, van benne sok személyes, közvetlen, a családomhoz kötődő történet, mégis azért született, mert ezek az évek - az 1940-es, 50-es, 60-as évek - meghatározó időszakát jelentették az országnak, az egész magyarságnak. Drámaian megfordították az ország történelmének irányát" - mutatott rá az alkotó, utalva a második világháborúra, a nyilas és a kommunista diktatúrára, az 1956-os szabadságharcra, a megtorlásra, illetve a hatvanas évek kétarcú konszolidációjára. Hozzátette: befejezetlennek tartaná az életművét, ha az ezt követő évtizedekről nem mondaná el a "maga változatát".

Az új elbeszéléskötetet nem az idei évre tervezi, ugyanakkor elmondta, hogy már nyomdában van az új (és régi) meséket is tartalmazó könyve, emellett pedig az Ünnepi Könyvhétre megjelennek összegyűjtött versei, szintén a Magyar Napló Kiadónál. "A kötet ötven év verstermését foglalja majd magában, szerkesztése elég nagy munka, ami most minden mást megelőz" - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy 1991-ben jelentek meg válogatott versei, az abban a könyvben szereplő, valamint a későbbi kötetekbe szerkesztett verseket késznek tekinti, már nem kíván rajtuk változtatni.

Mezey Katalin felidézte irodalomszervezői munkáját is, például az Írók Szakszervezetének létrehozását vagy a Széphalom Könyvműhely alapítását. "Az ember mindig ahhoz próbál hozzászólni, amiben feladatot érez. Évtizedek óta ilyen a középiskolások irodalmi pályázata, amelynél most épp az idei szervező munka csúcspontján tartunk" - mesélte az alkotó, hozzátéve, hogy március 31. és április 3. között rendezik meg a Kárpát-medencei középiskolás irodalmi pályázathoz kapcsolódó tábort, amelyre a legjobb 50 pályázatot beadó diákot várják Sárvárra. A zsűri neves irodalmárokból, írókból áll, tagja például Kemény István és Vörös István költő, Bertha Zoltán irodalomtörténész, Jámborné Balog Tünde prózaíró.

Mezey Katalin szólt arról is, hogy nemrég publikált a mai magyar irodalom helyzetéről szóló cikket Helyzetjelentés címmel a Magyar Naplóban, most e köré szeretnének vitát szervezni, majd a javaslatokat összegezni, a dokumentumot pedig a kormányzat elé tárni. "Változáson ment át a kulturális élet - benne a különösen sérülékeny magyar irodalom - és ez a változás például a könyvpiacon nagyfokú koncentrálódással járt, a független, minőségi könyvkiadók, így a szépirodalmi kiadók jó része, háttérbe szorult, és mivel könyveiknek nincs megfelelő reklámjuk, nem jutnak kellő nyilvánossághoz, alig találhatók meg a könyvesboltokban" - vélekedett.

(MTI)

NetLand