Bár tudnám, hová
Zene

Gluck, Rameau és Bach művei

A 300 éve született Christoph Willibald Gluck és a 250 éve elhunyt Jean-Philippe Rameau egy-egy koncertszerűen előadott operáját, valamint Bach Máté-passiójának Mendelssohn-féle, 1841-es lipcsei változatát kínálja az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus szombaton kezdődő új bérletében.

Az első szombati hangversenyen Christoph Willibald Gluck Orfeo ed Euridice című operáját adja elő az együttes, méghozzá az 1762-es, olasz nyelvű librettóval elhangzó bécsi ősbemutatót rekonstruálva, koncertszerűen. (Gluck 12 évvel később átírta a darabot, hogy jobban megfeleljen a párizsi ízlésnek; új francia librettó is készült.)

Mint Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus vezetője elmondta, az Orfeo ed Euridice Gluck első nagy reformoperája, amely fordulópontot jelent az operatörténelemben, hiszen rendkívüli módon leegyszerűsíti a korábbi 18. századi operákat; például mindössze három szereplőt vonultat fel. "Ez a mű személyesen is nagyon fontos számomra, mert életemben ez volt az első opera, amelyet színpadon vezényelhettem, 1991 tavaszán, a Budapesti Kamaraopera első premierjeként" - idézte fel Vashegyi György, hozzátéve: ahhoz képest, hogy milyen jelentős kompozícióról van szó, meglehetősen ritkán hangzik el Magyarországon, ezért az idei Gluck-évfordulón mindenképpen elő akarták adni.

A bérlet második koncertjén, december 3-án Jean-Philippe Rameau komikus operája, a Platée hangzik el koncertszerűen, az 1745-ös versailles-i premiert felidézve, magyarországi bemutatóként. "Ez Rameau egyik legjelentősebb, egyben máig egyik legsikeresebb műve, így elég hihetetlen, hogy tudomásunk szerint Magyarországon még nem hallhatta a közönség. A komponista zeneileg egyik legextrémebb, történetében csípősen szatirikus művéről van szó, amelyben a Rameau-féle barokk opera tulajdonképpen önmagát parodizálja" - magyarázta a karmester, felidézve, hogy idén áprilisban világpremierként vették lemezre a szerző Polümnia ünnepei című operáját.

A harmadik hangversenyen, 2015. január 22-én Bach Máté-passiója csendül fel Felix Mendelssohn-Bartholdy 1841-es lipcsei változatában. Vashegyi György elmondta, ez a változat már elhangzott Magyarországon, az előadás annyiban újdonság, hogy most először Mendelssohn-korabeli hangszerekkel adják elő. "A zeneszerző 1829-ben Berlinben adta elő először a művet - ez volt a Bach-reneszánsz kezdete -, majd 12 évvel később Lipcsében is készített egy valamivel hosszabb verziót, ami azt jelenti, hogy kevesebbet húzott ki az eredeti Bach-műből. Ezeknek a kihúzásoknak egyébként nagyrészt praktikus okai voltak, hiszen a Bach-korabeli hangszerek egy része addigra már feledésbe merült" - magyarázta.

Vashegyi György jelezte, hogy a január 22-i koncert része a Művészetek Palotájában első alkalommal megrendezendő Régizene Fesztiválnak, amely első évadában Bach és Mendelssohn köré épül. A Gluck-, Rameau- és Bach-hangversenyek az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus "A" bérletébe tartoznak, az együttes decemberben hirdeti meg "B" bérletét, amely ugyancsak 3 koncertet ölel fel, az évad második felében. Vashegyi György emlékeztetett arra, hogy a Purcell Kórus 2015-ben lesz 25 éves, így ebben az évben előtérbe kerül, egy évvel később azonban "jóváteszik" ezt az Orfeo Zenekar javára, amely 2016-ban ünnepli 25 éves fennállását.

(MTI)

NetLand