Bár tudnám, hová
Szivárvány

Ars Sacra 2014

Gazdag zenei, művészeti és lelkiségi programokkal, összesen csaknem 400, ingyenes eseménnyel várja vendégeit országszerte az Ars Sacra Fesztivál szombattól kilenc napon át.

A fesztivál a nyitott templomok napjával veszi kezdetét szombaton: az ország mintegy 100 temploma tárja ki kapuit és szervez lelki, művészeti, közösségi programokat. A kezdeményezéshez katolikus, református, evangélikus, unitárius, ortodox és más keresztény felekezethez tartozó templomok, imaházak is csatlakoztak. A határokon túlra is elért a rendezvény, hiszen a stuttgarti magyar katolikus gyülekezet és a beregszászi Szentkereszt felmagasztalása templom is programokkal jelentkezik ezen a napon.

Az Ars Sacra Fesztivál kínálatának leggazdagabb szeletét a zene adja. Számos budapesti és vidéki helyszínen - többnyire templomokban - tartanak kórus- és hangszeres koncerteket, zenés áhítatokat és miséket, zenével egybekötött beszélgetéseket.

A fellépők között van az idén Kossuth-díjjal kitüntetett gitárművész, Snétberger Ferenc, aki a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban ad koncertet a fesztivál nyitónapján. Egy másik idei Kossuth-díjas, Baráti Kristóf hegedűművész az Anima Musicae Kamarazenekarral lép fel a MOM Kulturális Központban jövő hétfőn.

Szintén a fesztivál vendége lesz Devich Gergely csellista, az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyének idei harmadik helyezettje, aki barátaival zenél az Óbudai Társaskörben szeptember 24-én. Két nappal később a Misztrál együttes Babits Mihály Istenes verseiből válogat a városmajori Jézus szíve templomban, szeptember 27-én pedig az erre az alkalomra összeálló Dresch Mihály Trió - Hock Ernő nagybőgő, Brasnyó Antal brácsa, Dresch Mihály szaxofon, fuhun - koncertezik Új Kezdet címmel az Elméleti Orvostudományi Központ aulájában (Tűzoltó utca 37-47.).

A szó és a zene több programon is találkozik a fesztiválon. A népszerű tévébemondó, Kudlik Júlia és a Kossuth-díjas népdalénekes, Szvorák Katalin Szeretettel - Dalok és gondolatok címmel lemezbemutató koncertet tartanak a Csillaghegyi Közösségi Házban szeptember 24-én, a friss Kossuth-díjas zongoraművész, Hegedűs Endre pedig feleségével, az ugyancsak zongorista Hegedűs Katalinnal tartandó zenés, beszélgetős estjére invitálja az érdeklődőket a Párbeszéd Házába szeptember 27-én.

Az Ars Sacra Fesztivál záró programjaként a neves zongoraművész, Bogányi Gergely ad koncertet Bach, Haydn és Mozart szonátáiból szeptember 28-án. Az Iparművészeti Múzeumban tartandó hangversenyen közreműködik Lachegyi Imre (blockflöte) és Lachegyi Anna (cselló), a koncerten a három fiatal művész zenéről, hitről, családról is beszélget.

A fesztivál programjainak másik jelentős vonulatát a kiállítások jelentik, amelyeken a szakrális művészet ölt testet festményekben, ikonokban, grafikákban. A budapesti események mellett Pannonhalma is több programmal jelentkezik, de lesznek kiállítások többek között Fóton, Debrecenben, Egerben, Esztergomban, Gödöllőn, Kaposváron, Mezőkövesden, valamint a péliföldszentkereszti szalézi rendházban is, ahol a műemléki kegytemplom felújítása az idei Ars Sacra Fesztiválra fejeződött be. 

A gazdag kínálat részeként Konok Tamás Kossuth-díjas festő- és szobrászművésznek nyílik kiállítása a Magdolna toronyban (Kapisztrán tér 6.) Utak a transzcendens felé címmel; a művésszel szeptember 22-én este Fabiny Tamás evangélikus püspök beszélget a Budavári Önkormányzat aulájában. Kárpáti Tamás festőnek, grafikusnak a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban nyílik kiállítása. A 65 éves Munkácsy-díjas művészt Spányi Antal megyéspüspök és Szigethy Gábor színháztörténész, rendező köszönti, az ünnepségen közreműködik Hirtling István Jászai-díjas színész és Szabó Ildikó csellóművész, aki néhány napja második helyen végzett a budapesti Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaversenyen.

Az irodalmi programok között Sík Sándor-emléknapot tartanak a piarista tanár, tartományfőnök, költő és irodalomtörténész születésének 125. évfordulója alkalmából a Szent István-bazilika lovagtermében a fesztivál szombati nyitónapján. Weöres Sándor költészetét együtt fedezi fel Fabiny Tamás evangélikus püspök és Gryllus Dániel muzsikus a Városmajor utcai Barabás Villában, Kulin Ferenc irodalomtörténész pedig szülővárosában, Pomázon tart előadást Szakralitás és művészet címmel. Idén először a Dohány utcai Magyar Zsidó Múzeum is részt vesz a fesztiválon: Fröhlich Róbert, a Dohány utcai körzet főrabbija tart tárlatvezetést, melynek témája a most ünnepelt zsidó újév (Rosh Hasana).

A fesztivál kínálatát filmes, lelkiségi, színházi és táncprogramok, előadások, beszélgetések és könyvbemutatók teszik teljessé, a legkisebbeket pedig gyerekprogramokkal várják. 

A legtöbb programon való részvételhez nem szükséges előzetes bejelentkezés, néhány rendezvényre azonban regisztrálni kell az ars-sacra.hu weboldalon. Itt további részletek is elérhetők a fesztiválról. Az ünnepélyes megnyitót pénteken délután 3 órakor tartják a Magyar Nemzeti Múzeumban.

(MTI)

NetLand