Bár tudnám, hová
Szivárvány

Kurultáj 2014

Az Atilla hun fejedelem nevét viselő, 300 négyzetméteres jurtában kiállítások, valamint harci bemutatók, lovas versenyek, íjászprogramok, koncertek és családi rendezvények is várják az érdeklődőket augusztus 8. és 10. között Bugacon, a Kurultáj magyar törzsi gyűlés ünnepén. A szervezők meghívására mintegy 120 hagyományőrző csapat érkezik Bugacra, köztük Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről. A háromnapos eseményen csaknem 30 hun vagy türk tudatú nemzet képviselői - köztük avarok, azeriek, kirgizek, türkmének, bolgárok, tatárok és magyarok - vesznek részt.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke a háromnapos programról tartott csütörtöki tájékoztatón kiemelte, hogy a Kurultáj Európa egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepe, amelyet immár ötödik alkalommal rendeznek meg. "A mintegy 30 nemzet küldöttei érezni fogják az eseményen nem csak a hagyományos magyar, de azt a rokontudatú szeretetet is, amely áthatotta az elmúlt években is a magyar törzsi gyűlés eseményeit" - hangoztatta Lezsák Sándor.

Bíró András Zsolt, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője elmondta: "a találkozón a magyar ősöknek és a Kárpát-medence történelmének azon szakaszait mutatják be, amely közösségé formálta a sztyeppei nomád-lovas kultúrákat". Hozzátette: a mintegy 30 hun vagy türk tudatú nemzetek képviselői koncertekkel, kiállításokkal és ruhabemutatókkal készülnek, valamint lovas- és gyalogosbemutatókon vesznek részt.

Idén is megrendezik a Kárpát-medencei hagyományőrzők seregszemléjét, amelyre eddig 340 lovas regisztrált. Emellett a világ legjobb lovas íjászai tartanak bemutatókat az érdeklődőknek. A Keleti vihar elnevezésű, rekonstruált csatajelenetet bemutató programon keleti lovas nomádok harci taktikáit és a hadviselést ismerhetik meg a látogatók, akik 52, főként népzenei koncerten is részt vehetnek. A magyar zenei programok mellett a 27 nemzet képviselői is önálló koncerteket adnak az érdeklődőknek - tette hozzá. Mint elmondta, az előadósátorban tudományos és ismeretterjesztő programokat tartanak régészeti, antropológiai és néprajzi témában. Az idei év különlegessége lesz az a több mint 20 méter átmérőjű, 300 négyzetméter alapterületű Atilla-sátor, amelyben kiállítják A hunok bejövetele című, 20 méter hosszú és 2,7 méter magas monumentális félkörképet, Kertai Zalán festőművész alkotását.

A jurtában látható régészeti és antropológiai tárlatokon a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM), a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum és a szegedi Herman Ottó Múzeum vesz részt. A tudományos tablókon a hun korról lesznek láthatók információk, az MTTM közreműködésével pedig eredeti hun koponyákat is bemutatnak.

 

Kurultáj részletesebben:

Vendégek bemutatkozása – 27 nemzet képviselői

A résztvevő nemzetek és törzsek listája: azeri, avar, baskír, bolgár, balkár, burját, csuvas, gagauz, kabard, karacsáj, karakalpak, kazak, kazakisztáni madjar, kirgiz, kumik, mongol, nogaj, üzbég, üzbegisztáni madzsar, tatár, török, tuvai, türkmén, ujgur, yakut, magyar.

Ősök Sátrai régészeti, antropológiai kiállítások

A Kurultaj egyik legsikeresebb eleme az Ősök Sátra nevezetű antropológiai és régészeti kiállítás, amelyet több múzeum együttműködésével két óriásjurtában rendeznek be. Idén az egyik sátorban magyar és avar kiállítás, a második sátorban bemutatkozik a szkíta (szarmata) világ. A 2014-es Magyar Törzsi Gyűlés egyik meglepetése lesz, hogy a két kiállító jurta közé felépül egy óriási méretű hun sátor. A több, mint 20 méter átmérőjű jurtában a hun korszak elevenedik fel.

Atilla Sátra, “A hunok bejövetele” félkörkép, tárlatok

A világ legnagyobb szétszedhető, természetes alapanyagokból készülő jurtájában a régészeti kiállítás mellett megcsodálhatjuk “A hunok bejövetele” című hatalmas félkörképet. A több mint 20 méter hosszú festmény tisztelgés a Kárpát-medencében birodalmat kialakító Atilla nagyfejedelem előtt. Az “Atilla Sátra” antropológiai és régészeti kiállítást egy tudományos szakértői csapat koordinálja. A három óriás jurtából álló “Ősök Sátrai” kiállítási együttes hat intézmény összefogásával valósul meg. A tárlat-komplexum összeállításában részt vesz a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum, a Kecskeméti Katona József Múzeum, a Móra Ferenc Múzeum – Szeged, a Munkácsy Mihály Múzeum – Békéscsaba, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, és a Thorma János Múzeum Kiskunhalas.

Avar és magyar páncélos lovasok felvonulása, hun vezéri viselet, hun sereg

A 2010-es Kurultaj legnagyobb szenzációja, az avar páncélrekonstrukció volt, 2012-ben a honfoglalás kori magyar páncélosok csapatai is megjelentek. 2014-ben pedig megcsodálhatunk egy hun kori vezéri viseletet amely eredeti hun leletekből készült szemkápráztató rekonstrukció lesz. A hun vezért csapata fogja követni a küzdőtéren.

Kísérleti régészeti bemutatók

A korabeli bronzöntési technológiát régészek és bronzművesek mutatják be igen látványos formában.

Nomád lovas és íjász versenyek

A Turán Szövetség nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás és köböre (kökpar – buszkasi) versenyeket, valamint egyedülálló íjász akadályversenyt hirdet értékes nyereményekkel. Az íjász távlövés világrekordját a Kurultajon állította be, Mónus József világbajnok. 2014-ben a magyar Köböre bajnokság nemzetközivé válik, hiszen újdonságként kazak és üzbég lovascsapatok is részt vesznek rajta.

Gyalogos – páncélos párbajverseny

A páncélos-gyalogosok “párbajversenye” nagy közönségsikerre számíthat, melyen a résztvevő versenyzők jelentős díjakért szálnak harcba.

Lovas harci bemutatók a legjobbaktól

Endzsel Zsolt csapata a Kassai-iskolából Horváth Kánság, Váli Hunok és még sokan mások…

Előadások

A jurta tábor közelében tudományos előadások lesznek hallhatók. Néhány ismeretterjesztő (úti beszámoló, geopolitika) előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel. A Kurultájon előadók mind tudományos szakemberek és saját szakmájuknak nemzetközileg is elismert kutatói.

Kézműves bemutató és vásár

A kézművesek legszebb portékáikat és azok készítését mutatják be a közönségnek.

Népzene és néptánc, archaikus és modern változatban

Hazai és eddig Európában még nem látott külföldi előadók. Ismerős Arcok – Magyarország, TURAN – Kazakisztán, MIDIGMA – Burjátia és még sokan mások… A 2014-es Kurultajra érkező rokon nemzetek művészei népzenei- illetve néptáncbemutatót fognak tartani.

Emlékezés őseinkre – szertűz

A magyar ősvallás felelevenítői, több száz táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját az ünnep alkalmából. 2014-ben a magyarság és a rokon népek képviselői ismét együtt emlékeznek dicső őseikre, újra találkoznak a távoli testvérek. 

(MTI,kurultaj.hu)

NetLand