Bár tudnám, hová
Szivárvány

Nagy Gáspár napja

Szülőfalujában, a Vas megyei Bérbaltaváron emlékeznek Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőre születésének 65. évfordulóján, vasárnap. Az ünnepség keretében idén először adják át a róla elnevezett irodalmi és művészeti díjat - közölték szervezők.

A Nagy Gáspár Irodalmi és Művészeti Díjat évente, a költő születésnapja alkalmából adják majd át, egy olyan alkotó teljesítményét elismerve, aki Nagy Gáspár költői-közéleti munkásságának szellemiségéhez kapcsolódóan kiemelkedő irodalmi, művészeti értéket hozott létre. A díjat a Nagy Gáspár Alapítvány kezdeményezésére Budakeszi Város Önkormányzata, Vasvár Önkormányzata, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium, valamint a Hitel folyóirat 2014-ben alapította.

Vasárnap Bérbaltaváron a költő emlékházzá alakított szülőházában a köszöntőke követően a költő verseiből hangzik el összeállítás bérbaltavári és nagytilaji kisiskolások részvételével.

A költő 14 éves koráig élt Bérbaltaváron, onnan került Pannonhalmára a bencés gimnáziumba. A családtól és a pannonhalmi iskolától kapta azt az erős hitet, az értékek melletti konok kitartást, valamint a hatalomról, diktatúráról alkotott képet, amely verseit és életét is jellemezte. Nagy Gáspár 1976-80 között a Móra Kiadó szerkesztője 1981-től 1985-ig a Magyar Írószövetség titkára, 1985-től a Bethlen Gábor Alapítvány titkára, 1988-tól a Hitel című irodalmi folyóirat szerkesztője, 2004-től a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségének vezetője volt. 2000-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. Irodalmi tevékenységét Kossuth- és József Attila-díjjal, Magyar Örökség és Prima Díjjal  ismerték el. Életművének fontos része az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése és eszméinek felmutatása. 2007-ben halt meg, végakaratának megfelelően a nagytilaji temetőben helyezték örök nyugalomra.

(MTI)

NetLand