Bár tudnám, hová
Zene

Spanyol és portugál reneszánsz zene

Spanyol és portugál reneszánsz egyházi művekből válogat O lux et decus Hispaniae című hangversenyén a Capella Silentium énekegyüttes 2013. december 12-én 19 órakor, a Wesselényi utcai Baptista Imaházban (1077, Budapest, Wesselényi u. 53.). A műsorban több, kuriózumnak számító alkotás hangzik el.

A szerzőket a neves kortársak mellett méltatlanul sorolja a "futottak még" kategóriába az utókor. A műsor érdekessége, hogy ugyanazt a szöveget több megzenésítésben is bemutatjuk - mondta az énekkar vezetője, Várkonyi Tamás. A vezérfonal Francisco Guerrero hatszólamú, csodálatos gazdagságú Surge propera amica mea című miséje lesz - fűzte hozzá. 

A misetételek között a Szentföldet is megjárt zeneszerző ugyanerre, az Énekek énekéből való versre írt motettája csendül fel. Elhangzik a kortárs Lope de Vega költő, drámaíró által a kor egyik legnagyobbjaként emlegetett Alonso Lobo Versa est in luctum kezdetű motettája, valamint ugyanez a szöveg hallható lesz a portugál kortárs, Estevao Lopes Morago megkapóan egyszerű megfogalmazásában is. 

A címadó, Ó, Hispánia fénye s éke… kezdetű latin nyelvű szöveget a németalföldi Jachet Berchem és az első számú spanyol reneszánsz mesternek tartott Tomás Luis Victoria megzenésítésében mutatja be a Várkonyi Tamás vezette énekegyüttes. 

A Capella Silentium 2009 októberében, a zene világnapján alakult, rendszeresen koncertező, állandóan működő énekegyüttes. Műsorait egy-egy téma, zenetörténeti jelenség köré szerkeszti, a korai polifóniától napjainkig minden korszak zenéjéből szabadon válogatva. Az elmúlt négy évben tizenegy tematikus műsor keretében több mint százhúsz alkotást szólaltatott meg, köztük számos kuriózumot, például Bruckner, Verdi, E.T.A. Hoffmann kéziratban maradt vagy ki nem adott alkotásait, valamint csak szólamkottákban hozzáférhető reneszánsz motettákat. 

Az énekegyüttes 2012 októberében, tizenkilenc kórus közül a második helyen végzett a Riminiben megrendezett nemzetközi kórusverseny vegyeskari kategóriájában, illetve a legjobb kamarakórusnak járó különdíjat is neki ítélte a nemzetközi zsűri. Legfiatalabb kórusként megnyerte kategóriáját a bécsi Nemzetközi Schubert Versenyen 2010 novemberében, ugyanitt elnyerte a kötelező mű legjobb előadásáért járó különdíjat, valamint továbbjutott a nagydíjas versenyre is.

(MTI, capellasilentium.hu, anapkelet.hu)

NetLand