Bár tudnám, hová
Film

Programsorozat a 80 éve született Gaál István és Sára Sándor tiszteletére

Rendezvénysorozat indul a magyar filmművészet két kiemelkedő alkotója, Gaál István és Sára Sándor tiszteletére. A Gaál–Sára – 80 című, vetítéseket, konferenciát és kiállítást is felölelő sorozat első állomására szerdán délután az Uránia Nemzeti Filmszínházba várják a közönséget.

A november végéig tartó programokat Sára Sándor 80. születésnapja, valamint alkotótársa, a 2007-ben elhunyt Gaál István születésének 80. évfordulója alkalmából indítja az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, a Gaál István Egyesület, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. A program főtámogatója a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).

Pintér Judit, a rendezvénysorozat egyik szervezője elmondta: a szerdai DVD-bemutatón a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) legújabb kiadványát, Gaál István Magasiskola (1970) című filmjét ismerhetik meg az érdeklődők. A DVD-t Gelencsér Gábor filmesztéta és Fazekas Eszter filmtörténész, szerkesztő mutatja be, az eseményen Grunwalsky Ferenc 10 perces werkfilmjét először láthatja a közönség. A program vendége lesz a rendező is.

Pénteken és szombaton konferenciát tartanak az alkotók tiszteletére az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Filmtudomány Tanszékén. Az Urániában péntektől november végéig filmvetítéseket tartanak, és kiállítást is rendeznek Gaál István és Sára Sándor fotóiból. A programokra a belépés ingyenes.

Pénteken, a konferencia első napján Nádorfi Lajos Képekben gondolkodtunk című, 2007-ben felvett, de csak az idén elkészült dokumentumfilmje lesz látható az Urániában. Az alkotásban Kincses Károly fotótörténész beszélget Gaál Istvánnal és Sára Sándorral - mondta a szervező.

Pénteken műsorra tűzik Gaál István 50 éve készült Sodrásban című játékfilmjét, szombaton pedig a művészről készült utolsó portréfilm lesz látható. Ezt Shah Timor, Gaál István tanítványa készítette Egy képíró a Varázsvölgyből címmel 2006-2007-ben. Az estét a Magasiskola című film zárja.

A szervező kitért arra is, hogy október 4-én és 5-én Pásztón megrendezik a Gaál István Filmnapokat, amelyen Sára Sándor is részt vesz.

Október 3. és november 21. között minden csütörtök délután az Urániában Sára Sándor történelmi dokumentumfilmjeit vetítik a rendező és  szakértők bevezetőjével. A rendezvénysorozat zárásaként november végén - Sára Sándor november 28-i születésnapját megelőzően - újra DVD-bemutatót tartanak: Sára Sándor 80 huszár című filmjét, a MaNDA kiadványát mutatják be.

Gaál István és Sára Sándor a Színház- és Filmművészeti Főiskolán találkoztak, s 1957-ben készített közös kísérleti filmjük, a Pályamunkások azonnal nemzetközi figyelmet keltett. 1961-től Gaál néhány évig együtt dolgozott Sára Sándorral, Huszárik Zoltánnal és Gyöngyössy Imrével, egymás filmjeinek vágói, operatőrei, forgatókönyvírói, asszisztensei voltak. Sára Sándor fényképezte Gaál hatvanas években készült Oda-vissza, Tisza – Őszi vázlatok című dokumentumfilmjét, első játékfilmjét, a Sodrásbant, majd hosszú szünet után, 1985-ben az utolsó játékfilmet, az Orfeusz és Eurydikét. Gaál pedig Sára Cigányok és Egyedül című dokumentumfilmjeinek operatőre és vágója volt - áll a programsorozat ismertetőjében.

(MTI)

NetLand