História

Zrínyi-napok

Zrínyi Miklós 1566-ban két és félezer katonával egy hónapon keresztül állt ellen az I. Szulejmán szultán vezette százezres török sereg ostromának. Szeptember 8-án, amikor a magyar csapat létszáma háromszázra fogyatkozott, a katonák Zrínyivel az élükön kilovagoltak a várból és harc közben elestek.

A Zrínyi-napok Magyarország egyik legrégebbi, 1833 óta megrendezett hagyományos emlékünnepsége. Gondolata Kölcsey Ferenctől ered, aki 1826-ban a mohácsi csata 300. évfordulóján javasolta a nemzetnek, hogy méltóképpen emlékezzen meg Szigetvár védőiről.

A várkapitány és katonáinak hősiessége előtt tisztelegve már az 1850-es években, a kirohanás évfordulóin díszkivilágítással látták el a városházát és a várat, s több napon át színielőadásokkal, dalünnepekkel, kulturális rendezvények sokaságával, tűzijátékokkal szórakoztatták az érdeklődőket.

Szigetváron a közelmúltban kutatásokba kezdtek annak érdekében, hogy bővítsék a törökkori várossal, és az 1566-os ostrommal kapcsolatos ismereteket. A török támogatással 2016-ig tartó vizsgálatok kiterjednek az ostrom alatt elhunyt I. Szulejmán türbéjének fellelésére is. Az eddigi eredményeiről szeptember 20-án nemzetközi tudományos konferencián számolnak be a résztvevők.

Korhű programokkal emlékeznek meg Zrínyi Miklósról (1508-1566), valamint a vár 1566-ben elesett hős védőiről szeptember 6. napjától, péntektől Szigetváron, a Zrínyi-napokon. A leghősiesebb város címet viselő Szigetvár a háromnapos esemény ideje alatt a várban, a Zrínyi téren és a Vásártéren több mint harminc programot kínál, melyek között zenés, táncos események éppúgy lesznek, mint ételkóstolók, kézműves kirakodóvásárok, vagy hadijátékok. Hozzátették: a helyszínek között kisvonat szállítja a látogatókat.

A várban az érdeklődők megismerkedhetnek a végvári katonák életével, középkori kalandozásokkal, népszokásokkal, ezen kívül szombaton és vasárnap láthatják hagyományőrzők lovas bemutatóit és egyebek mellett ostromjátékait is.

A Zrínyi téren helyi és környékbeli művészeti csoportok szórakoztatják a népdalok, a néptánc, a világzene és a fúvószene kedvelőit. A teret övező utcákban gasztronómiai kalandok, míves portékák és vásári forgatag várja a vendégeket, a vásártéren vidámpark, vurstli és kirakodóvásár lesz. A rendezvénysorozat vasárnap este a várban tűzijátékkal és koncerttel zárul.

(MTI,wikipédia)

NetLand