Napkeleti Hermész

Magyar filmek Indiában

 

Almási Tamás, Dyga Zsombor, Gigor Attila, Pozsgai Zsolt, Sas Tamás és Sipos József filmjeit tűzik műsorra Indiában, a trivandrumi nemzetközi filmfesztivál Magyar Fókusz című programjában augusztus 9. és 15. között.

A Csalacsitra Filmtársaság, a Balassi Intézet - Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ, valamint a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlege, a Magyar Filmunió közös szervezésében magyar filmekből látható válogatás péntektől Kerala állam fővárosában, Trivandrumban (Tiruvanantapuram).

A Magyar Fókusz programot Sipos József Kaland című Márai-adaptációja nyitja meg, a Marozsán Erika és Csányi Sándor főszereplésével készült film vetítésén részt vesz a rendező-producer is.

Az egyhetes nemzetközi filmfesztivál minden nap műsorra tűz egy-egy magyar alkotást: látható lesz Pozsgai Zsolt A föld szeretője, Dyga Zsombor Köntörfalak, Almási Tamás Márió, a varázsló, Sipos József Eszter hagyatéka, Sas Tamás Apám beájulna és Gigor Attila A nyomozó című filmje.

A trivandrumi nemzetközi filmfesztiválon 25 országból 51 filmet mutatnak be, a hét magyar film mellett öt japán, valamint nyolc francia és német nagyjátékfilm is szerepel a programban.

(MTI)
NetLand