História

Magyar emlékek a Hofburg kincstárában (2. rész)

 

Bocskai-korona

A kincstár termeiben tovább haladva további érdekességekre lelhet a látogató. Itt található az úgynevezett Bocskai-korona is, amelyet Bocskai István erdélyi fejedelem kapott 1605-ben I. Ahmed szultántól, de amelyet soha nem viselt. 

Bocskai tisztában volt vele, hogy nem számított volna érvényes koronázásnak, ha elfogadja. Magyar királyt a szokások szerint érvényesen csak úgy lehetett koronázni, ha az Székesfehérvárott, illetve Pozsonyban a Szent Koronával és az esztergomi érsek által történik - mutat rá a művészettörténész.

 A korona tömör aranyból készült, gyöngyökkel, ékkövekkel gazdagon díszített. 

- A "pogány ajándékot" Bocskai egy kis kereszttel egészíttette ki - említi meg Páll Csilla. Elmondja azt is, hogy a koronát Bocskai halála után leszármazottai a császári udvarba szállíttatták, azóta a kincstárban található. A későbbi erdélyi fejedelem, a Habsburg-ellenes felkelés vezetője Bécsben töltötte gyermekkora egy részét, az apja a kancellária titkára volt.

 

Könyv Bécs magyar vonatkozású emlékeiről 

A bécsi kincstár anyaga ezer év történelmét fogja át, egészen a XIX. és a XX. századig. Itt található az opálokkal kirakott ékszeregyüttes is, amelyet Budapest városa adományozott Stefánia hercegnőnek Rudolf osztrák-magyar trónörökössel kötött házassága alkalmával 1881-ben. Az övcsatot Budapest címere díszíti. 

- Rudolf halála után, miután a megözvegyült Stefánia házasságra lépett Lónyay Elemér gróffal, a koronahercegnéi ékszereket már nem viselhette, így kerültek azok a kincstárba - közli a művészettörténész.

Páll Csilla tárlatvezetései során nagy hangsúlyt fektet arra, hogy rávilágítson a történelmi összefüggésekre, az egymással párhuzamos eseményekre. - Csak összehasonlításban lehet értékelni a dolgokat - vallja.

A történelmi ismeretterjesztés iránti lelkesedése nem merül ki a tárlatvezetésekben. Ujváry Gábor történésszel és Püspöky Apor fotóssal közösen képekkel gazdagon illusztrált könyv megjelentetését tervezik Bécs magyar vonatkozású emlékeiről. 

- Immár egy éve járjuk a várost, hogy a helyszíneken jó minőségű és színes képeket készítsünk. Több újdonságot is felfedeztünk és még sok fiatal történésznek szeretnénk kedvet csinálni ahhoz, hogy tovább kutasson ebben a városban, amelyhez majdnem fél évezred közös történelme fűz minket - húzza alá. Eddig mintegy háromszáz oldal gyűlt össze a kötethez, a megjelentést a jövő évre tervezik.

(MTI-kpk\krp\kpt)

 

 

NetLand