Világok virágok

Alföldi rock: Szomjas György dokumentumfilmje a PG Csoportról

Dokumentumfilmet készített Szomjas György a 25. születésnapját tavaly ünnepelt debreceni zenekarról, a PG Csoportról. Az Alföldi rock című alkotást csütörtökön Budapesten, pénteken Debrecenben mutatják be.

"Régi barátom és munkatársam, a népzenész-táncházas Halmos Béla révén kerültem kapcsolatba a PG Csoporttal, vendégzenészként többször fellépett velük. Az együttes tavaly volt 25 éves és Jantyik Csaba zenekarvezető felkért, hogy ebből az alkalomból készítsek róluk egy dokumentumfilmet. Ezt örömmel vettem, mert tetszett, amit csinálnak" - idézte fel a film hátterét a Kossuth-díjas filmrendező.

Az Alföldi rockot csütörtökön este zártkörű vetítésen a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban, pénteken pedig a debreceni Apolló moziban mutatják be. Szomjas György a dokumentumfilm mellett egy háromrészes tévéfilmet is készített. Mint mondta, csaknem egy éven át forgatott a zenekarral koncerteken, színházi próbákon, utazások közben. A film fő pillére a 2011-es jubileumi év két kiemelkedő eseménye, a PG Csoport dalaira épülő Világvége szerelem című musical (rendező: Vidnyánszky Attila) márciusi bemutatója a Csokonai Színházban, valamint az együttes novemberi nagykoncertje a debreceni Kölcsey Központban. Emellett felléptek például Derecskén, Székelyudvarhelyen, de a zenekar koncertet adott a Római Magyar Akadémián és Párizsban is.

"A zenekarban, illetve történetében elsősorban az fogott meg, hogy egy helyi karaktert tudtak megfogalmazni, megírták saját közegük dalait és így alakították ki a közönségüket. Engem mindig, mindenféle vonatkozásban érdekelt a populáris kultúra és számomra rendkívül meggyőző volt, milyen nagy tábora van a PG Csoportnak, számaik mennyire szerves részeivé váltak a debreceni életnek. Kapcsolatuk élő és folyamatos saját környezetükkel" - fejtette ki Szomjas György.

Kitért arra, hogy a PG Csoport legfanatikusabb hívei azok, akik a zenészekkel nagyjából egyidősek, ma 50 év körüliek és annak idején ott voltak, amikor a formáció 1986-ban megalakult a debreceni Kossuth Egyetem hallgatóiból. A rendező kiemelte, hogy a Debrecenben kultikusnak számító csapat tagjainak a zene mellett ma is van polgári foglalkozásuk.

Az Alföldi rock című filmben a zenekar tagjai - a mostani felállás: Jantyik Zsolt (ének), Jantyik Csaba (gitár, vokál), Fazekas László (basszusgitár), Kiss Attila (dob), 1999-ig Szódás Imre volt a dobos - mellett megszólalnak a közeli barátok, munkatársak, szervezők, zenészek, köztük Halmos Béla, Tátrai Tibor, Németh Alajos (Bikini) és Lukács László (Tankcsapda).

Szomjas György elmondta, hogy következő munkája várhatóan az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára tavaly felkerült magyar táncházmódszer témakörében forog majd.

Jantyik Csaba hozzátette, hogy a jövő héten Krakkóban lép fel a PG Csoport, október 4-én este a lengyelországi városban levetítik a tévéfilm Hegyen-völgyön című részét.

A debreceni PG Csoport eddig hét lemezt készített, a legutóbbi, a Nem sietünk sehová 2007-ben jelent meg. Sajátos dallamvilágukat az "alföldi zene" műfaji megjelöléssel illetik.

(MTI bgu \ brr \ bsa)

 

NetLand