Lelkek

Haraszthy Ágoston

Haraszthy Ágoston 1812-ben született a bácskai Futakon, középnemesi családban. Jogi pályára készült, majd 1830-ban felvételt nyert I. Ferenc Magyar Királyi Testőrségébe, később megyéjének követe lett a pozsonyi országgyűlésben. Először az 1830-as években járt Amerikában, majd 1844-ben a családjával együtt véglegesen az Újvilágba költözött. Wisconsin államban Széptáj néven várost alapított (ma Sauk City), ahol templomot, iskolát épített, gőzhajójáratot üzemeltetett és borászkodott.

1849-ben költözött át Kaliforniába, ahol San Diegóban telepedett le. 1850-ben ő a várossal azonos nevű megye első seriffje, majd marsallja. Haraszthy építtette meg San Diego első kórházát és börtönét. 1851-ben képviselőnek választották a Kaliforniai Népgyűlésbe.

1857-ben alapította meg az állam első borászatát, Buena Vista néven. 1861-ben mintegy 100 ezer szőlőtőkét hozott Európából, s ezzel több mint 300 szőlőfajta jelent meg Kaliforniában. 1862-ben a Kaliforniai Mezőgazdasági Szövetség elnökévé választották. Haraszthy Ágoston 1869-ben Nicaraguában eltűnt, amikor megkísérelt átkelni egy folyón, valószínűleg krokodilok zsákmánya lett.

Testvérvárosi kapcsolatot létesített Tokaj és az amerikai nyugati part bortermelésének fővárosa, Sonoma a kaliforniai szőlőtermesztést és borászatot megalapító Haraszthy Ágoston születésének 200. évfordulóján. A bicentenáriummal kapcsolatos megemlékezés-sorozat - amelyet a Nemzetközi Mobil MADI Múzeum Alapítvány szervezésében, Haraszthy200 Fesztivál címmel rendeznek meg - San Franciscóban kezdődött el, a Red & White (Vörös és Fehér) című amerikai-magyar kortárs festészeti kiállítással. A folytatás egy hónappal később már Sonomában, október elejétől pedig Budapesten várja majd a látogatókat. Tokajban október 5-én tartják meg a Haraszthy200 Borkonferenciát. Egy nappal később Haraszty-Sonoma-Szüret címmel bemutatják a sonomai gyermekrajz-pályázat nyertes alkotásait, amelyeket a kaliforniai városban péntektől állítanak ki. A tokaji szüreti rendezvények keretében A bor hangjai, a zene ízei címmel zenei estet szentelnek Haraszthy emlékének.

(MTI kpd \ kpl \ gte)

 

NetLand